Köszönet
Az I. CinePécs filmfesztivál blogjának házigazdájaként köszönöm a figyelmet és a figyelmen túl azoknak a bloggereknek az aktivitását, akik élményeik megosztásával egy pécsi rendezvény körül európai közösséget tudtak építeni, közösségi élményt tudtak teremteni.
Köszönöm az egyetemi hallgatóknak a filmes, fotós és szöveges beszámolókat.
Köszönet a Filmmaraton “filmeseinek” is, akik szintén élményhez juttattak bennünket alkotásaikkal.
Köszönet a civil közösségeknek a támogatásért és a hozzászólóknak is a figyelemért.
És végül köszönöm azok fáradtságot nem ismerő munkáját is, akiket nem a fentiek érdekelték, csak rombolni jöttek (volna), mert nélkülük talán kevésbé tisztelnénk az építőket, a neten is a nevüket és az arcukat vállalókat, az internet progresszív erejét adó értelmes és önzetlen többséget! Akiket jó volt (ki)szolgálni!
Bognár László
webmarketing tanácsadó


november 12th, 2009 at 21:29
Köszönjük a blogot:
Kár, hogy vége.
november 12th, 2009 at 22:44
Nincs vége, csak az első sorszámú CinePécs fesztiválnak. Minden egyéb folytatódik