CinePécs blog

Báron Györgynek, a Magyar FIPRESCI elnökének vezetésével a CinePécs Filmfesztivál ad(ott) otthont hazánk egyedüli Filmkritikus Workshopjának. A workshop részvevőit a Pécsi Tudományegyetem filmszakos hallgatói közül, beküldött pályamunkák alapján választotta ki a műhely vezetője.
A workshop foglalkozásai nyilvánosak (voltak).  Az eddig be nem mutatott kritikák itt olvashatóak.

(tovább…)

Mint a CinePécs honlapján hírül adtuk, Báron György a Magyar FIPRESCI elnökének vezetésével a CinePécs Filmfesztivál ad otthont hazánk egyedüli Filmkritikus Workshopjának. A workshop részvevőit a Pécsi Tudományegyetem filmszakos hallgatói közül, beküldött pályamunkák alapján választotta ki a műhely vezetője.
A workshop foglalkozásai nyilvánosak. A Workshop munkája során megszületett első napi négy filmkritikát mutatjuk most be.

(tovább…)

Abban az időben lettem felnőtt, illetve már nem voltam gyerek, amikor az országban csúcsokat döntött a mozizás. Jártam persze én is, igazából jó darabig válogatás nélkül. Azért ez túlzás, de a hangulat miatt sok kompromisszumra hajlamos az ember.

Nem könnyű erről így írni, sokat gondolkodtam rajta hol is kezdjem.  ha az ember végigpörgeti a szeme előtt élete filmjét, bizony könnyen kiderülhet, hogy abban jól látható és jól elrejtett mozik sorozatába ütközik.

Nem felejthető nyári élmény, a falusi mozi, ahova szerdán és vasárnap hoztak filmet, a  filmbefűzős szünetek, a titokzatos hely, ahol a gépész ült és vetített nekünk, és mindenki emlékmozijában ott ül a kedves, aki a film alatt titokban megfogja a kezünk.

Középiskolában bérletem volt. Azért  emlékezetes a levegőtlen hely, és persze a sötétség leple alatti apró titkok.

Pécsett 73-ban kezdtem lakni.  élni lakni, beleszeretni gabalyodni, kötődni, és még most is ott élek néha a városban álmodok vele, a lényem jobbik felét hagytam ott. Természetesen mozibérlettel. 

(tovább…)

Anyám, mondta a Snájdig, ha több, mint kétórányi tömény röhögést akarsz, ezt nézd meg, és akkor szemléltette is, hogy nézd, hihihi, így ültem ott, és hát erre aztán tényleg meg kellett nézni, de a Snájdig improvizatív kis trailere – pedig többnyire szavahihető az ilyesmiben – ezúttal több volt, mint élénk tévedés.
Mondjuk vérre vastagon számítottam, a Tarantino, az végülis majdnem egy hentes, hogy úgymondjam, én viszont nem vagyok egy kifejezetten nervózus alkat, kritikus pillanatokban vagy becsukom a szemem, és a Teremtőre bízom a többit, vagy mantraszerűen mondogatom magamnak, hogy ezcsakfilmbaszkiezcsakfilm, és az ilyesmi általában sokat segít.

(tovább…)

Myrtille és KapitányG okán magamat a Huszárik emlékétől nem sikerült megszabadítanom ma. Így jár az ember, ha olyan blogokat olvas, amiktől aztán konkrétan levakarhatatlan gondolatai támadnak. 

Már középiskolásként jártam filmklubba, akkor azt a Kossuth moziban vagy a Petőfiben tartotta később az egyetemen megismert  tanárom. Elég sok mindent láttam, de nem a legjobbakat. Vagy csak fiatal voltam. Mert voltam az is. (Ez egy szép emlék.) Középiskolásként láttam Bódy filmjét, a Kutya éji dalát is, igaz, azt a Ságváriban vetítették, ott volt Bódy Gábor is, akitől lehetett volna kérdezni a vetítés után. A filmet végignézve azért annyi eszem volt, hogy nem akartam kérdezni semmit.

(tovább…)

Kedves Barátom!

Tisztelettel kérlek, hogy ha van egy emlékezetes filmes/mozis élményed, légyszíves egy vendégbejegyzésként megírni azt a CinePécs blogjába.

(Kérdezheted magunk között, milyen koncepció alapján művelem én ezt, mármint hogy bloggereket szólítok meg a határokon túlról és a határokon belülről és végül Pécsről – hogy írjanak filmes élményükről?

Erre én sok mindent mondhatnék, nagyon sok mindent – de azt válaszolom, azért, mert így lesz a blogoszférában a MIÉNK a rendezvény és a rendezvényt szervező város. Azt felelem, hogy a CinePécs blog nem egy okos és bölcs KÖZPONT akar lenni, hanem egy kis közép-európai pontocska, amelyen át egyenrangú felek lelkéből, interakció indul… De ne kérdezd meg, mert láthatod, hogy a válaszom milyen hülyén hangzik…Inkább írj egyet   Megköszönném!  )

Bognár László

Már a felkérés is elegáns, nagy tudást, mozitapasztalatot sugall – és szegény Barátom, most jól mellényúltál….

“2541-es számú Sziklai Sándor Úttörőcsapat! Vigyázz!” – nem hiszed el, de ez volt az első Mozi élményem! Azt hiszem, a Petőfi Mozi kis színpadán (dobogóján?) sorakoztunk fel; a csapatzászló, a Kiváló Úttörők, Zsuzsa néni vezényelt, Ferenczi Dénes osztálytársam üdvözült arccal cipelte a dögnehéz, selyemből varrott zászlót. Ezután jött A MOZIÉLMÉNY! A teljes iskola, hetvennegyedszer megtekintette Csapajev elvtárs és partizánjai harcát. Tratara-taratarrrra-dirr-durr-hurrrráááá! Másnapra fogalmunk sem volt Furmanov komisszár elvtárs és Csapajev hadosztály parancsnok elvtárs vitájának lényegéről; a Vasziljev-fivérek által készített filmből csak a szemetes tárolók nehéz fa fedlapjai mögé bújt gaz fehérek szétlövése maradt meg bennem. Óriási gépfegyvertűz alakult ki a szünetekben, még jó, hogy nem volt a közelben egy folyó, amit átúsztunk volna két lekváros kenyér elfogyasztása közben.

(tovább…)